Adatkezelési tájékoztató
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
- Bevezetés
Jelen Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy részletesen ismertesse a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályokat azok számára, akik az adatkezelő által üzemeltetett weboldalakat látogatják, kapcsolatba lépnek az adatkezelővel, feliratkoznak hírlevélre, online kurzusokat, digitális termékeket vagy egyéb szolgáltatásokat vásárolnak, illetve a TudásPiac online oktatási platformján keresztül hozzáférnek a megvásárolt tartalmakhoz.
Az adatkezelő kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a személyes adatok kezelése során a hatályos magyar és európai uniós adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően járjon el, különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletére (GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló hatályos magyar jogszabályokra.
Az adatkezelő a személyes adatokat kizárólag meghatározott, jogszerű célból, a szükséges mértékben és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott ideig kezeli.
A jelen Tájékoztató valamennyi olyan adatkezelésre kiterjed, amely az adatkezelő által nyújtott szolgáltatásokkal összefüggésben történik.
2. Az adatkezelő adatai
Adatkezelő neve:
Aloeteam Kft.
Képviselője:
Dr. Bagoly Ibolya ügyvezető
Szolgáltatás üzemeltetője:
Aloeteam Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhely:
4551 Nyíregyháza, Vidor utca 39.
Cégjegyzékszám:
15-09-072115
Adószám:
14140178-2-15
Kapcsolattartási e-mail cím:
info@azegeszsegujiranya.hu
Telefonszám:
+36 20 911 2169
3. Az adatkezelő által követett alapelvek
Az adatkezelő a személyes adatok kezelése során az alábbi alapelveket követi:
- jogszerűség;
- tisztességes eljárás;
- átláthatóság;
- célhoz kötöttség;
- adattakarékosság;
- pontosság;
- korlátozott tárolhatóság;
- integritás és bizalmas jelleg;
- elszámoltathatóság.
Az adatkezelő kizárólag olyan személyes adatokat kezel, amelyek az adott adatkezelési cél megvalósításához szükségesek.
Az adatkezelő törekszik arra, hogy a kezelt adatok pontosak, naprakészek és szükség esetén frissítettek legyenek.
4. Az adatkezelés jogalapjai
Az adatkezelő személyes adatokat kizárólag a GDPR 6. cikkében meghatározott jogalapok alapján kezel.
Az adatkezelés jogalapja az adott adatkezelési céltól függően különösen:
- az érintett önkéntes hozzájárulása;
- szerződés teljesítése;
- jogi kötelezettség teljesítése;
- jogos érdek érvényesítése.
A különleges személyes adatok kezelése esetén az Adatkezelő a GDPR 9. cikkében meghatározott megfelelő kivételt alkalmazza.
A konzultációk során az érintett kifejezett hozzájárulása alapján kezelhetők a konzultáció céljához szükséges, különleges kategóriába tartozó személyes adatok.
Az adatkezelő minden adatkezelési tevékenység esetében külön meghatározza az alkalmazott jogalapot.
- Az adatkezelés céljai
Az adatkezelő különösen az alábbi célokból kezel személyes adatokat:
- kapcsolatfelvétel;
- ügyfélszolgálat működtetése;
- online kurzusok értékesítése;
- digitális termékek biztosítása;
- felhasználói fiókok kezelése;
- hírlevelek küldése;
- számlázás;
- fizetések lebonyolítása;
- jogszabályi kötelezettségek teljesítése;
- szerződés teljesítése;
- a TudásPiac platformon történő hozzáférés biztosítása;
- a szolgáltatások biztonságának fenntartása;
- visszaélések megelőzése;
- statisztikai elemzések készítése;
- a szolgáltatás fejlesztése.
- időpontfoglalás
6. A kezelt személyes adatok köre
Az adatkezelő az adatkezelés céljától függően különösen az alábbi személyes adatokat kezelheti:
Azonosító adatok
- vezetéknév;
- keresztnév.
Kapcsolattartási adatok
- e-mail-cím;
- telefonszám.
Időpontfoglalási adatok
- név;
- e-mail-cím;
- telefonszám;
- választott szolgáltatás;
- lefoglalt időpont;
- lemondással vagy módosítással kapcsolatos információk.
Számlázási adatok
- számlázási név;
- számlázási cím.
- adószám, amennyiben szükséges.
Fiókadatok
- jelszó (titkosított formában);
- felhasználói azonosító.
Technikai adatok
- IP-cím;
- böngésző típusa;
- operációs rendszer;
- eszköz típusa;
- user agent adatok;
- bejelentkezések időpontja;
- rendszerhasználati naplóadatok.
Vásárlási adatok
- megvásárolt kurzusok;
- vásárlás időpontja;
- fizetés állapota;
- hozzáférési jogosultságok.
Konzultáció során kezelt adatok
A konzultáció során az érintett önkéntesen megoszthat olyan információkat, amelyek személyes adatnak minősülnek.
Ezek lehetnek például:
- élethelyzetre vonatkozó adatok;
- családi és kapcsolati körülmények;
- pszichés állapotra vonatkozó információk;
- mentális állapotra vonatkozó információk;
- testi állapotra és egészségi állapotra vonatkozó információk;
- korábbi vagy jelenlegi egészségi problémákra vonatkozó információk;
- egyéb, a konzultáció szempontjából releváns személyes információk.
Az ilyen adatok között lehetnek a GDPR szerinti különleges személyes adatok.
A GDPR értelmében az egészségi állapotra vonatkozó adatok magukban foglalhatják a személy korábbi, jelenlegi vagy jövőbeni testi vagy mentális egészségi állapotára vonatkozó információkat.
Az adatkezelő kizárólag az adott adatkezelési cél megvalósításához szükséges adatokat kezeli.
- Adatkezelés kapcsolatfelvétel során
Amennyiben az érintett e-mailben vagy a weboldalon található kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül felveszi a kapcsolatot az adatkezelővel, az adatkezelő a megkeresés megválaszolása érdekében kezeli az érintett által megadott személyes adatokat.
A kezelt adatok köre különösen:
- név;
- e-mail-cím;
- az üzenet tartalma.
Az adatkezelés célja: kapcsolatfelvétel, válaszadás, ügyintézés, időpont-egyeztetés.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása, illetve a megkeresés alapján történő intézkedés megtétele.
- Hírlevél-feliratkozás
Az adatkezelő hírlevelet kizárólag azok részére küld, akik ehhez előzetesen, önkéntesen hozzájárultak.
A kezelt adatok:
- név;
- e-mail-cím.
Az adatkezelés célja:
- szakmai hírlevelek küldése;
- új kurzusok ismertetése;
- rendezvényekről történő tájékoztatás;
- marketingkommunikáció.
A hírlevelek kiküldése és a feliratkozók kezelése a MailerLite Limited adatfeldolgozó rendszerén keresztül történik. A feliratkozó bármikor leiratkozhat a hírlevelek alján található leiratkozási link segítségével, vagy az adatkezelő részére küldött elektronikus levél útján (info@azegeszsegujiranya.hu).
9. Pszichológiai konzultációhoz kapcsolódó adatkezelés
A pszichológiai konzultáció során az Adatkezelő a szolgáltatás megszervezéséhez és nyújtásához szükséges személyes adatokat kezeli.
A konzultáció során a kliens által megosztott pszichés vagy mentális állapotra vonatkozó információk különleges személyes adatnak minősülhetnek.
Az Adatkezelő ezeket az adatokat kizárólag a konzultáció nyújtásával összefüggő célból, a szükséges mértékben kezeli.
A konzultáció során megismert információkat Csuka Petra Zsófia pszichológus a rá irányadó szakmai, etikai és titoktartási szabályok szerint kezeli.
Adatkezelés célja:
- a konzultáció biztosítása;
- a konzultáció szakmai előkészítése és dokumentálása, amennyiben szükséges;
- a klienssel történő kapcsolattartás;
- időpontkezelés;
- a szolgáltatási jogviszony teljesítése.
10. Komplex integratív szemléletű konzultáció
komplex integratív szemléletű konzultáció során az érintett az állapotára, életmódjára, korábbi tapasztalataira vagy egészségi állapotára vonatkozó személyes adatokat oszthat meg.
Az ilyen információk a GDPR alapján különleges személyes adatok lehetnek.
Az Adatkezelő ezen adatokat kizárólag a konzultáció nyújtásához kapcsolódó célból és a szükséges mértékben kezeli.
Dr. Bagoly Ibolya a konzultáció során megismert bizalmas információkat a rá irányadó szakmai és titoktartási szabályok szerint kezeli.
11. Különleges személyes adatok kezelése
A konzultáció során kezelt egészségi vagy mentális állapotra vonatkozó adatok a GDPR 9. cikke szerinti különleges személyes adatok körébe tartozhatnak.
Az Adatkezelő az ilyen adatok kezelése során fokozott adatbiztonsági intézkedéseket alkalmaz.
Az ilyen adatok kezelése csak meghatározott, jogszerű célból és a megfelelő GDPR szerinti jogalap fennállása esetén történik.
Amennyiben az adatkezelés jogalapja az érintett kifejezett hozzájárulása, az érintett hozzájárulását bármikor visszavonhatja.
A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét.
A hozzájárulás visszavonása esetén előfordulhat, hogy az adott konzultációs szolgáltatás további nyújtása nem lehetséges, amennyiben a szolgáltatás teljesítéséhez az érintett adat kezelése szükséges.
9. Adatkezelés online vásárlás során
Az adatkezelő a digitális termékek, online kurzusok, videós előadások, előfizetések és egyéb szolgáltatások megrendelése során kezeli az érintett személyes adatait annak érdekében, hogy a megrendelést teljesítse, a hozzáférést biztosítsa, a fizetést lebonyolítsa és a jogszabályi kötelezettségeinek eleget tegyen.
Az adatkezelés célja
- a vásárlás lebonyolítása;
- a szerződés teljesítése;
- a digitális tartalomhoz való hozzáférés biztosítása;
- ügyfélkapcsolat fenntartása;
- számlázás;
- jogszabályi kötelezettségek teljesítése.
A kezelt adatok
- vezetéknév;
- keresztnév;
- e-mail-cím;
- telefonszám (ha megadásra kerül);
- számlázási név;
- számlázási cím;
- vásárlás időpontja;
- megrendelt termék;
- fizetés állapota;
- hozzáférési jogosultság.
Az adatkezelés jogalapja
A GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti szerződés teljesítése, valamint a GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti jogi kötelezettség teljesítése.
Az adatok megőrzési ideje
A számviteli bizonylatokhoz kapcsolódó adatokat az adatkezelő a számviteli jogszabályoknak megfelelő ideig őrzi meg.
10. A TudásPiac platform használata
A megvásárolt digitális tartalmak eléréséhez és a konzultációkra történő időpontfoglalásra az adatkezelő a TudásPiac online oktatási platform szolgáltatásait veszi igénybe.
Ennek érdekében az adatkezelő egyes személyes adatokat a platform üzemeltetője részére továbbítja.
Adatfeldolgozó
Név:
Panosys Kft.
Székhely:
7500 Nagyatád, Kiszely L. u. 6/B.
Adószám:
23484191-2-14
Cégjegyzékszám:
14-09-311787
Weboldal:
tudaspiac.hu
E-mail:
support@tudaspiac.hu
Továbbított adatok
- vezetéknév;
- keresztnév;
- e-mail-cím;
- jelszó (titkosított formában);
- telefonszám;
- számlázási adatok;
- rendszerhasználati adatok;
- IP-cím;
- user agent adatok;
- a Felhasználó által önkéntesen megadott további adatok.
Az adattovábbítás célja
- felhasználói fiók létrehozása;
- digitális kurzusok biztosítása;
- hozzáférés kezelése;
- online oktatási platform működtetése;
- technikai támogatás biztosítása.
11. Könyvelő
Adatfeldolgozó
Név
Hartai Anikó
Székhely
4400 Nyíregyháza, Hunyadi utca 54-56. 2/6.
Tevékenység
Könyvelési szolgáltatás
Adatkezelés célja
Számviteli kötelezettségek teljesítése
Érintett adatok
- név;
- cím;
- e-mail (ha a számlán szerepel);
- adószám;
- vásárlási adatok
12. Tárhelyszolgáltató
A TudásPiac működéséhez szükséges informatikai infrastruktúrát külső adatfeldolgozó biztosítja.
Adatfeldolgozó
Név
RackForest Zrt.
Székhely
1132 Budapest, Victor Hugo utca 18–22.
Adószám
14671858-2-41
Cégjegyzékszám
01-09-914549
Weboldal
rackforest.com
info@rackforest.com
Továbbított adatok
- név;
- e-mail;
- jelszó (titkosított formában);
- telefonszám;
- számlázási adatok;
- rendszerhasználati adatok;
- IP-cím;
- naplóállományok;
- user agent adatok.
Az adattovábbítás célja
- szerverüzemeltetés;
- tárhelyszolgáltatás;
- rendszerbiztonság;
- biztonsági mentések;
- e-mail infrastruktúra;
- a TudásPiac technikai működésének biztosítása.
13. Elektronikus számlázás
Az adatkezelő az elektronikus számlák kiállításához külső adatfeldolgozót vesz igénybe.
Adatfeldolgozó
Név
KBOSS.hu Kft.
Székhely
1031 Budapest, Záhony utca 7.
Weboldal
szamlazz.hu
info@szamlazz.hu
Továbbított adatok
- név;
- e-mail;
- számlázási név;
- számlázási cím;
- vásárlás adatai.
Az adattovábbítás célja
- elektronikus számla kiállítása;
- díjbekérő készítése;
- számviteli kötelezettségek teljesítése.
14. Online fizetés
A bankkártyás fizetések lebonyolítását külső fizetési szolgáltató végzi.
Adatfeldolgozó
Név
Barion Payment Zrt.
Székhely
1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. épület 5. emelet 5.
Weboldal
barion.com
support@barion.com
Továbbított adatok
- vásárló neve;
- e-mail-címe;
- telefonszáma (amennyiben megadta);
- számlázási címe;
- vásárlás adatai.
Az adattovábbítás célja
- online bankkártyás fizetés lebonyolítása;
- tranzakciók biztonságos kezelése;
- csalásmegelőzés;
- fizetési tranzakciók visszaigazolása.
A bankkártyaadatokhoz az adatkezelő nem fér hozzá.
15. Elektronikus levelezés
Az adatkezelő az elektronikus levelezés biztosításához domain alapú levelezési szolgáltatást vesz igénybe.
Az elektronikus levelezés során a levelezési infrastruktúrát a Rackhost Zrt. biztosítja. Az adatkezelő a postafiókok kezeléséhez és az elektronikus levelek eléréséhez a Google Gmail levelezőszolgáltatását is használja.
Adatfeldolgozó
Név
Rackhost Zrt.
Székhely
6722 Szeged, Tisza Lajos körút 41.
Weboldal
rackhost.hu
Továbbított adatok
- név;
- e-mail-cím;
- elektronikus levelek feladója és címzettje;
- elektronikus levelek tartalma;
- technikai naplóadatok.
Az adattovábbítás célja
- elektronikus levelezés biztosítása;
- ügyfélkapcsolatok kezelése;
- vásárlásokkal kapcsolatos értesítések küldése;
- rendszerüzenetek kézbesítése;
- levelezési infrastruktúra működtetése.
Adatfeldolgozó
Név
Google Ireland Limited
Székhely
Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Ireland
Weboldal
google.com
Továbbított adatok
- név;
- e-mail-cím;
- elektronikus levelek feladója és címzettje;
- elektronikus levelek tartalma.
Az adattovábbítás célja
- elektronikus levelek kezelése;
- postafiókok elérése;
- levelezés szinkronizálása;
- ügyfélkapcsolatok fenntartása.
A Google Meet mint adatfeldolgozó
Név
Google Ireland Limited
Székhely
Gordon House, Barrow Street, Dublin 4, Ireland
Weboldal
google.com
Továbbított adatok
- név;
- e-mail-cím;
- Google-fiókhoz kapcsolódó azonosító adatok;
- a konzultációhoz történő csatlakozás technikai adatai;
- IP-cím;
- eszköz- és böngészőadatok;
- a videó- és hangkapcsolat során továbbított kép- és hangadatok;
- a Google Meet használata során keletkező technikai és rendszerhasználati adatok.
Az adattovábbítás célja
- online pszichológiai konzultációk lebonyolítása;
- online komplex integratív szemléletű konzultációk lebonyolítása;
- videó- és hangkapcsolat biztosítása;
- online kommunikáció biztosítása;
- a konzultációhoz történő csatlakozás és a kapcsolat fenntartása;
- a szolgáltatás technikai működésének biztosítása;
- informatikai biztonság fenntartása.
A konzultációk rögzítése
Az Adatkezelő a pszichológiai és komplex integratív szemléletű konzultációkat nem rögzíti, azokról saját célból hang- vagy videofelvételt nem készít.
A konzultáció során a Google Meet felvételi, automatikus átirat- vagy egyéb rögzítési funkciói nem kerülnek alkalmazásra.
A konzultáció résztvevői a konzultációt hang-, kép- vagy képernyőfelvétellel kizárólag a konzultációt végző szakember előzetes hozzájárulásával rögzíthetik.
16. Hírlevélküldő rendszer
Az adatkezelő a marketing célú hírlevelek és automatizált e-mail kampányok küldéséhez a MailerLite Limited szolgáltatását veszi igénybe adatfeldolgozóként.
Adatfeldolgozó
Név
MailerLite Limited
Székhely
Ground Floor, 71 Lower Baggot Street, Dublin 2, D02 P593, Ireland
Weboldal
Adatkezelés célja
- hírlevelek küldése;
- automatizált e-mail sorozatok kezelése;
- feliratkozók kezelése;
- marketingkommunikáció;
- kampánystatisztikák készítése.
Érintett adatok
- név;
- e-mail cím;
- feliratkozás időpontja;
- marketing hozzájárulás ténye;
- megnyitási és kattintási statisztikák.
Adatkezelés jogalapja
Az érintett hozzájárulása (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont).
17. Az adatok megőrzésének időtartama
Az adatkezelő a személyes adatokat kizárólag addig kezeli, ameddig az adatkezelés célja fennáll, vagy ameddig azt jogszabály előírja.
Az egyes adatkezelésekhez kapcsolódó megőrzési idők az alábbiak:
|
Adatkezelés célja |
Megőrzési idő |
|
Kapcsolatfelvétel e-mailben |
A megkeresés lezárását követő legfeljebb 1 év |
|
Hírlevél |
A hozzájárulás visszavonásáig (leiratkozásig) |
|
Felhasználói fiók |
A fiók fennállásáig, illetve annak törléséig |
|
Online kurzusokhoz kapcsolódó adatok |
A hozzáférés fennállásáig, illetve a jogi igények érvényesítéséhez szükséges ideig |
|
Számlázási adatok |
A számviteli jogszabályok szerinti megőrzési idő (jelenleg 8 év) |
|
Panaszkezelés |
A panasz lezárását követően a vonatkozó jogszabályok szerint |
|
Naplóállományok és technikai adatok |
A szolgáltatás biztonságának biztosításához szükséges ideig |
Amennyiben az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása, az adatkezelés a hozzájárulás visszavonásáig tart, kivéve, ha jogszabály a további megőrzést előírja.
Konzultációhoz kapcsolódó személyes adatok
A konzultáció során kezelt személyes adatokat az Adatkezelő a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges ideig, illetve a jogi igények érvényesítéséhez szükséges időtartamig kezeli, az alkalmazandó szakmai és jogi megőrzési szabályok figyelembevételével.
Adatbiztonság
Az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket alkalmaz annak érdekében, hogy megakadályozza a személyes adatok jogosulatlan hozzáférését, megváltoztatását, nyilvánosságra hozatalát, elvesztését vagy megsemmisülését.
A konzultáció során kezelt különleges személyes adatok tekintetében az Adatkezelő fokozott figyelmet fordít az adatok bizalmas kezelésére.
18. Az érintettek jogai
Az érintettet a személyes adatai kezelésével kapcsolatban a GDPR-ban meghatározott jogok illetik meg.
18.1. Tájékoztatáshoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy világos és közérthető tájékoztatást kapjon személyes adatainak kezeléséről.
18.2. Hozzáféréshez való jog
Az érintett jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy az adatkezelő kezeli-e személyes adatait.
Amennyiben igen, jogosult megismerni különösen:
- a kezelt adatok körét;
- az adatkezelés célját;
- jogalapját;
- a címzetteket;
- a megőrzési időt;
- az érintetti jogokat.
18.3. Helyesbítéshez való jog
Az érintett kérheti a pontatlan személyes adatok helyesbítését, illetve a hiányos adatok kiegészítését.
18.4. Törléshez való jog ("az elfeledtetéshez való jog")
Az érintett kérheti személyes adatainak törlését, ha
- az adatkezelés célja megszűnt;
- visszavonta hozzájárulását;
- jogellenes adatkezelés történt;
- jogszabály ezt előírja.
Az adatkezelő nem törölheti azokat az adatokat, amelyek megőrzésére jogszabály kötelezi.
18.5. Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az érintett kérheti az adatkezelés korlátozását különösen akkor, ha
- vitatja az adatok pontosságát;
- jogellenesnek tartja az adatkezelést;
- az adatkezelőnek már nincs szüksége az adatokra, de az érintett jogi igényének érvényesítéséhez még szükségesek.
18.6. Adathordozhatósághoz való jog
Amennyiben az adatkezelés automatizált módon történik és jogalapja hozzájárulás vagy szerződés, az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat tagolt, széles körben használt és géppel olvasható formátumban megkapja.
18.7. Tiltakozáshoz való jog
Amennyiben az adatkezelés jogalapja az adatkezelő jogos érdeke, az érintett jogosult tiltakozni az adatkezelés ellen.
Az adatkezelő a tiltakozást minden esetben egyedileg megvizsgálja.
18.8. Hozzájárulás visszavonása
Amennyiben az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása, azt az érintett bármikor visszavonhatja.
A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét.
Amennyiben az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása, az érintett a hozzájárulását bármikor visszavonhatja.
A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét.
A különleges személyes adatok kezelésére vonatkozó kifejezett hozzájárulás visszavonása esetén a további adatkezelés csak akkor folytatható, ha arra más megfelelő jogalap áll fenn.
Adatbiztonság
Az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket alkalmaz annak érdekében, hogy biztosítsa a személyes adatok biztonságát.
Az adatkezelő különösen gondoskodik arról, hogy a személyes adatok védettek legyenek:
- jogosulatlan hozzáféréssel;
- jogosulatlan megváltoztatással;
- jogosulatlan nyilvánosságra hozatallal;
- törléssel;
- elvesztéssel;
- sérüléssel;
- megsemmisüléssel szemben.
Az adatkezelő és adatfeldolgozói a személyes adatok védelme érdekében megfelelő informatikai biztonsági intézkedéseket alkalmaznak.
Cookie-k és hasonló technológiák
A weboldalak működése során sütik (cookie-k) és egyéb hasonló technológiák alkalmazhatók.
A sütik célja különösen:
- a weboldal megfelelő működésének biztosítása;
- a felhasználói élmény javítása;
- a bejelentkezési munkamenet kezelése;
- biztonsági funkciók biztosítása;
- statisztikai elemzések készítése.
Amennyiben a weboldal marketing- vagy statisztikai célú sütiket alkalmaz, azok használatára az érintett előzetes hozzájárulását követően kerül sor, kivéve, ha jogszabály ettől eltérően rendelkezik.
19. Adatvédelmi incidensek
Az adatkezelő minden tőle elvárható intézkedést megtesz a személyes adatok védelme érdekében.
Amennyiben adatvédelmi incidens következik be, az adatkezelő a hatályos jogszabályok szerint jár el, és szükség esetén értesíti a felügyeleti hatóságot, valamint – ha azt a jogszabály előírja – az érintetteket is.
20. Jogorvoslati lehetőségek
Amennyiben az érintett úgy ítéli meg, hogy személyes adatainak kezelése során jogsérelem érte, jogosult az adatkezelőhöz fordulni, és kérni a helyzet kivizsgálását.
Ha az érintett megítélése szerint az adatkezelés sérti a GDPR vagy más adatvédelmi jogszabály rendelkezéseit, panaszt tehet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság előtt, illetve jogosult bírósághoz fordulni.
A NAIH elérhetőségei a mindenkor hatályos hivatalos tájékoztatás szerint érhetők el.
21. A Tájékoztató módosítása
Az adatkezelő jogosult jelen Adatkezelési Tájékoztatót egyoldalúan módosítani, amennyiben ezt jogszabályváltozás, a szolgáltatás fejlesztése vagy az adatkezelési gyakorlat megváltozása indokolja.
A módosított Tájékoztató a weboldalon történő közzététel napjától hatályos.
A módosítás nem érinti a korábban végzett adatkezelések jogszerűségét.
22. Adatfeldolgozók
Az Adatkezelő a szolgáltatások működtetése során az alábbi adatfeldolgozókat és szolgáltatókat veheti igénybe:
- Panosys Kft. – TudásPiac;
- KBOSS.hu Kft. – Számlázz.hu;
- Barion Payment Zrt. – online fizetés;
- RackForest Zrt. – tárhely/infrastruktúra;
- Rackhost Zrt. – levelezési infrastruktúra;
- Google Ireland Limited – Gmail és kapcsolódó Google-szolgáltatások;
- Google Meet – online konzultáció;
- MailerLite Limited – hírlevél és marketingkommunikáció;
- Hartai Anikó – könyvelés.
Az adatfeldolgozók kizárólag a rájuk bízott feladat teljesítéséhez szükséges mértékben férhetnek hozzá személyes adatokhoz.
23. Záró rendelkezések
Jelen Adatkezelési Tájékoztató a közzététel napjától hatályos.
A Tájékoztatóban nem szabályozott kérdésekben különösen az alábbi jogszabályok rendelkezései irányadók:
- az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (GDPR);
- az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló hatályos magyar jogszabályok;
- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok;
- a számviteli és adójogi rendelkezések.